Vissza

Balaton Regatta 2009.auguszus 1.

Legénység kattintásra

 

A Balaton Regatta szakmai futamain mindent megteszünk azért, hogy a partnereink és vendégeink számára egy felejthetetlen hétvégét biztosítsunk. Éppen ezért szeretnénk lehetőséget nyújtani arra, hogy bárki követhesse a versenyt, vagy akár indulhasson is a futamon, még akkor is, ha esetleg nincsen saját vitorlása. Ebben az esetben nagyszerű segítséget nyújt a mancsaft.hu internetes weboldal. A honlap születéséről az ötletgazdával, Hermann Tiborral beszélgettünk.

„Ha valaki látogatja a balatoni kikötőket, nem ismeretlen számára, hogy sok hajó unatkozik.” – világított rá Tibor az alaptézisre. „Ugyanakkor azt is tapasztalom, hogy létezik egy több száz fős tábor, amelynek tagjai tudnak vitorlázni, van jogosítványuk, sőt, akár versenyszerűen űznék a sportot – ha lenne hajójuk, illetve könnyen és gyorsan egymásra találnának. Adott tehát két csoport, akiknek az igényeit jó lenne összehangolni.” Pontosan ez a célja az egyedülálló weblapnak, ahol a regisztrált látogatók három kategóriában tehetnek fel hirdetést: versenyzőként, szabadidős vitorlázóként, vagy hajótulajdonosként. Ez tehát azt jelenti, hogy aki eredményesen szeretne egy versenyen indulni, de szüksége van még néhány fő speciális legénységre, az ugyanúgy hasznosnak fogja találni a honlapot, mint egy baráti társaság, aki csupán egy napra szeretne vitorlázni a Balatonon minimális költséggel. Tibor a honlap egyik legfontosabb jellemzőjének tartja, hogy mindig aktuális, konkrét időpontokat kínáló ajánlatokat tartalmaz, így nem kell attól félnünk, hogy féléves hirdetésbe botlunk. Emellett a tagok jól behatárolt tudásszintje megkönnyíti a részletek letisztázását, hosszadalmas telefonálástól kímélve meg a feleket.

Bár az oldal nemrég indult, jelenleg olyan négy-öt tucat folyamatos hajókeresés fut rajta. „Jó lehetőségnek tartjuk a Balaton Regatta futamait a honlap megismertetésére, hiszen most a legfontosabb feladat, hogy kibővítsük a legénységet igénylő versenyeztetők táborát. Egy olyan amatőr verseny, mint a Balaton Regatta, nem terheli meg különösebben a vitorlást, ezért nem jár komolyabb kockázattal a bérbeadása – sok hajótulaj számára egy ilyen rendezvény lehet a kezdőlépés, hogy kipróbálja a honlap adta lehetőségeket”– ecsetelte Tibor, miként ismerik meg sokan a mancsaft.hu-t.

A távlati célokat illetően Tibor elmondta: szeretnék elérni, hogy az oldal látogatói teljesen önszerveződő módon bonyolíthassák le az együttműködéseket – jelenleg időnként elkél egy kis „manuális” segítség az üzemeltetők részéről. Jelmondatuk: Vitorlázz többet! Ennek jegyében szintén céljuk kitolni a vitorlázószezont a nyári időszakról mind a tavaszi, mind az őszi hónapokra, csakúgy a hétvégi hajóhasználatot akár hétköznap délutánokra is.

Fel